Az ember hosszú gyermekkora élettartamunkhoz viszonyítva hosszabb, mint bármely más fajé. Ez alatt az időszak alatt a fiatal emberi lények a felnőttektől függenek, és mérhetetlen alakíthatóságról tesznek tanúságot - azaz képesek tanulni környezetüktől és kultúrájuktól. Földünkön a legtöbb organizmus elsősorban azokra a genetikai információkra támaszkodik, amelyek előre „be vannak huzalozva” az idegrendszerébe, sokkal inkább, mint azokra az extragenetikus információkra, amelyek élete során összegyűlnek. Az embernél, sőt, az összes emlősöknél ez pont fordítva van. Bár viselkedésünket még mindig jelentős mértékben irányítja genetikai örökségünk, agyunk révén sokkal gazdagabb lehetőségeink nyílnak arra, hogy rövid időegységeken belül új viselkedési és kulturális ösvényeket vágjunk magunknak. Egyfajta alkut kötöttünk a természettel: gyermekeinket nehéz ugyan fölnevelnünk, de az új tudás megszerzésének képessége hatalmasan fokozza az emberi faj fönnmaradásának esélyeit. Ezenfelül mi, emberek, létünk legutóbbi néhány tized százaléknyi időtartama során, nemcsak az extragenetikus, hanem az extraszomatikus tudást is felfedeztük: azt a testünkön kívül tárolt információt, amelynek legnevezetesebb példája az írás.
Forrás: Carl Sagan: Az éden Sárkányai c. könyv, Bevezetés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése