Az anyagmegmaradás nem azt jelenti, hogy végtelenek a felhasználható készleteink. A felhasználás során átalakítjuk, szétszóródik, és többé nem tudjuk összegyűjteni. Hiába van meg, ha számunkra nem használható. Ha kibányásszuk az ezüstércet, kinyerjük az ezüstöt és felhasználjuk mondjuk több milliárd elektronikai eszközben, az utána meglesz máshol, csak annyira szétszórva és kis koncentrációban, hogy azt képtelenség technológiailag értelmezni. De a legkritikusabb helyzettel a foszforkészletek kapcsán kell majd szembenéznünk. A periódusos rendszerben azért vannak az elemek éppen ott, ahol, mert speciális tulajdonságokkal rendelkeznek. Egy-két tulajdonságukat ki lehet váltani, és néhány anyag más anyagokkal helyettesíthető, de a foszfor nem. Az egy evolúciós termék. A csontjaink alapanyaga kalcium-foszfát. Minden ember szervezetében van 800 gramm foszfor, az aminosavakban, a DNS-ben is. A foszfor életfontosságú elem, ezért ez a műtrágyák egyik komponense.
A modern, intenzív mezőgazdaságra szükség van ahhoz, hogy ennyi ember táplálékhoz jusson. Régen szépen megtermelték a növényt, az állat legelt, a trágyáját visszahozták a földre, a maradványait elásták, így visszajutott a foszfor, és maradt a földnek termőereje. Most már jórészt egyirányú a folyamat. A nagyüzemi mezőgazdaság megtermeli az élelmiszert, elszállítjuk a nagyvárosba, megesszük, a foszfor kiürül az emberi szervezetből, megy a csatornába, a folyóba, az óceánba, és volt, nincs. Régen a guanót, a madarak ürülékét használták foszforpótlásra azokon a mezőgazdasági területeken, ahol már kimerült a talaj. Hatalmas guanótelepek léteztek, már a 19. században háborúztak is értük, csakhogy ezeket mára kitermeltük. Már csak foszfátkőzetek vannak, 90 százalékuk Marokkóban. A készlet talán az évszázad végéig kitart.
Forrás: Balavány György által készített interjú Gelencsér András vegyész-légkörkutatóval
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése