A Nap végül hatalmas vörös behemóttá dagad

Egymilliárd év múlva túl sok lesz nekünk a jóból. Ördögi kör alakul ki, miután a fölmelegedő óceánokból szén-dioxid szabadul fel, és nő a légkör páratartalma, ami aztán további fölmelegedést eredményez, amitől még több gáz kerül a levegőbe. Néhány évszázad sem telik bele talán, és a Föld légkörét nitrogén, oxigén, szén-dioxid és tűzforró gőz elegye fogja alkotni. Egy-két baktériumfajta ideig-óráig átvészelheti ezt a katasztrófát, de rövid időn belül ők is kipusztulnak. Az óceánok végül szépen elforrnak, a földfelszín a Vénusz pokoli tájképére fog hasonlítani, ahol a hőmérséklet soha nem esik 450 Celsius-fok alá, a legmagasabb hegycsúcsokat pedig dermedt fémzúzmara csipkézi majd.

A földi élet vége sokban fog emlékeztetni a kezdeteire. Néhány harcedzett mikroba képviseli majd az élet utolsó szikráját valamelyik „langyos kis tócsában”, miként Darwin fogalmazott… ám az a tócsa is felforr. Minden elpusztul. Nem maradnak se állatok, se növények, se ilyen vagy olyan éttermek, még csak egy szimpla nyákgomba sem, hogy feldobja az egyhangúságot. Bizony, kijózanító a gondolat; azt jelenti, hogy bolygónkon az élet históriájának több mint a háromnegyede lepergett. Ha egy planetáris katasztrófa elsöpörné az élet fejlettebb formáit – mondjuk, mert belénk csapódik egy masszív aszteroida –, akkor már nem maradna rá elég idejük, hogy újra kialakuljanak.

A Naprendszer nem fog megszűnni. A táguló Nap, miután sikeresen sterilizálta a Földet, szépen felmelegíti majd a külső Naprendszer fagyos világát. Rövidke időre a Mars végre úgy nézhet majd ki, amilyen sok csillagász szerint a távoli múltban lehetett: meleg, nyirkos és kedvező az élet számára. A több trillió tonna jégtömeg, ami a felszíne alatt húzódik, több trillió tonna víztömegként szabadul fel.

Forrás: Michael Hanlon: A Galaxis Útikalauz tudománya stopposoknak és bámészkodóknak, 5. fejezet