Civilizáció kezdete

Amikor Margaret Mead-től, az antropológia nagyasszonyától megkérdezték, szerinte mikor és mivel kezdődött az emberi civilizáció, mindenki arra számított, az eszközkészítéssel vagy a mezőgazdaság, a vallás kialakulásával hozakodik elő. Ehelyett egy sok tízezer éves, összeforrt, meggyógyult emberi combcsontot vett a kezébe. Azt mondta, az a tény, hogy egy törött combú előember meggyógyulhatott, azt jelenti, elesettsége több hete alatt társai gondoskodtak róla, etették, ápolták, megvédték. Ő innen számítja az emberré válás valódi kezdetét.

Aki a törött csontot sínbe tette, az első orvos volt, aki etette és itatta, az első ápoló – aki ezt a gyerekeknek megmutatta, a tudást továbbadta, az első pedagógus. Azóta nagyon sok minden megváltozott. De az alapok nem. Egy csoport, nép hosszabb távú túlélését és fejlődését, civilizációjának fokát ma is meghatározza, hogyan örökíti tovább a tudást, hogyan gondoskodik az elesettekről, betegekről – és hogyan, mennyire becsüli meg az ezt a feladatot végző oktatókat és gyógyítókat.

Forrás: részlet a Magyar Orvosi Kamara vezetősége által kiadott szolidaritási nyilatkozatból a tanársztrájkok idején (2022 október)

A jó iskolákról…

Alapvetően azt gondolnánk, hogy azok a diákok, akik menőbb iskolába jártak, nagyszerű tanároknál tanulhattak, és kitűnő osztálytársak motiválták őket, végzős korukban mérhetően magasabb pontszámot értek el a teszteken, mint kevésbé szerencsés társaik. Csakhogy nem ez történt. Egyáltalán nem. Bármelyik teszteredményt is nézzük, legyen az PSAT, SAT vagy egyéb középiskolai végzős vizsgaeredmény, semmilyen különbség nem mutatkozott a Boston Latin azon végzősei, akik éppen csak megugrották a lécet a felvételi vizsgán és azok között, akiknek csak egy hajszálon műlt, hogy nem jutottak be az intézménybe, s ezért a Boston Latin Akadémiára kellett járniuk. Sőt ugyanezt állapították meg azokról, aki éppen csak nem jutottak be a Boston Latin Akadémiára, s emiatt egy még jóval gyengébbnek minősített iskolába, az O'Bryantbe kényszerültek. Ők is pontosan ugyanolyan eredményeket értek el a végzősök vizsgáján, mint azok a társaik, akiknek éppen csak, de sikerült bekerülniük a Boston Latin Akadémiára. És hogy mi lett azokkal, akiknek egy hajszálon múlott, hogy nem jutottak be az O'Bryantbe, és ezért egy másik iskolába kellett járniuk, ahol nem is volt felvételi vizsga? Ők is pontosan ugyanolyan jól teljesítettek a vizsgákon, mint azok, akik éppen csak hogy bejutottak az O'Bryantbe.

Álljunk meg itt egy pillanatra, hogy megértsük mit jelent mindez. Annak idején nekem is el kellett gondolkodnom rajta. A Boston Latinba járó gyerekek mint csoport jobban teljesítenek a Boston Latin Akadémiéra járó társaikhoz képest. Hiszen a vizsgákon elért pontszámaik átlaga jóval magasabb. Ezt senki nem vitatja. Viszont az adatok arra világítanak rá, hogy ez a különbség – ellentétben azzal, amit a szülők gondolnak, a tanárok sugallnak és az igazgatók állítanak, egyáltalán nem annak köszönhető, hogy az iskola feljavítja a gyermekek teljesítményét. Egyszerűen arról van szó, hogy a magasabb pontszámot elérő diákok a későbbiekben is kitűnő teljesítményt nyújtanak – függetlenül attól, hogy az általuk látogatott iskola milyen színvonalú oktatásban részesíti őket. A Boston Latinba járó gyermekek azért érnek el együttesen magasabb pontszámot az érettségin, mert az iskola már a felvételi vizsga során eleve kiválogatta magának a jobban teljesítő gyerekeket. Ők egyszerűen csak hozzák magukkal a képességeiket a középiskolába. Vagyis a Boston Latin nem csinál jobb diákot a gyerekekből. Ennek épp a fordítottja igaz: az oda járó gyermekek azok, akiknek a Boston Latin a jó hírét köszönheti.

Kiegészítő megjegyzés: Ez a megállapítás természetesen csak a teszttel mérhető eredményekre vonatkozik, a tesztek mérési tartományát pedig az átlaghoz szokták igazítani.

Forrás: Barabási Albert-László: A képlet c. könyv

Dicsérd az erőfeszítést, ne csak a sikert!

Amikor a gyermeked jó jegyet kap a dolgozatára, erős a kísértés, hogy áradozni kezdjünk, milyen okos is ő: Ügyes voltál, hiába, egy kis zseni vagy! A gond csak az, hogy pszichológiai kutatások bizonyítják, ez a legrosszabb, amit csak tehetünk. Carol Dweck amerikai oktatáspszichológus adta ki azt a világhírű tanulmányt, amely megmutatta, hogy azok a gyermekek, akiket megdicsértek, hogy milyen remekül teljesítenek matekból, később sokkal feszültebbek lettek, és romlott a teljesítményük, amikor a feladatok nehezebbé váltak. Mivel amikor helyes válaszokat adtak, okosnak kiáltották ki őket, abban a pillanatban, hogy egy feladat keményebb diónak bizonyult, azonnal azt hitték, talán az okosságuk tűnt el, és ez ellen nem tehetnek semmit. Dweck úgy találta, hogy egyetlen dolgot érdemes megdícsérni: ez pedig az erőfeszítés: Ügyes voltál, keményen megdolgoztál ezekkel a feladatokkal. Ha az erőfeszítést dícsérjük és díjazzuk, akkor a gyermek úgy fogja érezni: érdemes keményen dolgozni, akkor is, ha az eredmény nem a legkiválóbb. Ezek a gyerekek valószínűleg legközelebb is keményen nekifeszülnek majd.

Forrás: Rob Eastway és Mike Askew: Matek mindenhol c. könyv, Hogyan beszéljünk a matekról? c. fejezet