Automatikus következtetéseink

Ha azt mondom „fény van”, tautologikus módon arra következtethetek, hogy „fényt látok”, és az évek során megtanulunk automatikusan következtetni az elsőről a másodikra. Elfelejtjük, hogy két különböző dologról van szó, és hogy néhány eónnal ezelőtt azt sem tudtuk, mi az az „én”. Munkánkba került megalkotni ezt a fogalmat. Éppenséggel az „én” fogalmát először valószínűleg mások cselekedeteiből vezetjük le, főként anyánk szeretetéből, amely megtanít rá, hogy „vagyunk”.

Mindebből egy különös, de elkerülhetetlen konklúzió adódik. Az embernek a reakcióit kell megfigyelnie, hogy felismerje saját szellemi történéseit. Hallania kell saját jajkiáltását, hogy tudja, fáj neki valami, látnia kell, hogyan reagál a fényre, ha fel akarja ismerni, hogy fényt lát. Hallania kell, hogy azt mondja „ezt és ezt akarom”, hogy tudjon saját akaratáról. Amíg nem tudok arról, hogy „én magam” létezem, a fájdalomérzet csak „fájdalom”, nem „nekem fáj”, a fény érzékelése csak „fény”, az a vágy, hogy ezt vagy azt megszerezzem, csak „Azt! azt!”, ahogy a kisgyerekek mondják.

Forrás: Ron Aharoni: Ördögi körök c. könyv, III. rész: Test-lélek probléma

Szeretet és félelem

Két érzés létezik csupán: a szeretet és a félelem. Minden más ezek folyománya, ferdülése, keveréke.

Szeretni azt tudjuk, amivel magunkat azonosítjuk, akkor szerethetünk bárkit, bármit, ha benne magunkkal azonosságot találunk. A szeretet érzete nem egyéb, mint a meggyőződés, hogy csak egy valami van, s magam is ennek része vagyok.

Félni attól tudunk, amitől magunkat elidegenítjük, akkor félhetünk bárkitől, bármitől, ha benne magunktól idegent találunk. A félelem érzete nem egyéb, mint a meggyőződés, hogy vagyok én, és van a tőlem idegen világ.

A szeretet abból a hitből fakad, hogy azonos vagyok mindennel, a teljes egység végső biztonsága ez, mely az én feloldódásához, háborítatlan békéhez vezet.

A félelem abból a hitből fakad, hogy a tőlem idegen világ engem leigáz, megszüntet, magába olvaszt, mely az én felfokozódásához, az abba való végső bezáródáshoz vezet.

Forrás: Puzsér Róbert: Forrás c. könyv, Két érzés