Extra lehetőségek

Az ember hosszú gyermekkora élettartamunkhoz viszonyítva hosszabb, mint bármely más fajé. Ez alatt az időszak alatt a fiatal emberi lények a felnőttektől függenek, és mérhetetlen alakíthatóságról tesznek tanúságot - azaz képesek tanulni környezetüktől és kultúrájuktól. Földünkön a legtöbb organizmus elsősorban azokra a genetikai információkra támaszkodik, amelyek előre „be vannak huzalozva” az idegrendszerébe, sokkal inkább, mint azokra az extragenetikus információkra, amelyek élete során összegyűlnek. Az embernél, sőt, az összes emlősöknél ez pont fordítva van. Bár viselkedésünket még mindig jelentős mértékben irányítja genetikai örökségünk, agyunk révén sokkal gazdagabb lehetőségeink nyílnak arra, hogy rövid időegységeken belül új viselkedési és kulturális ösvényeket vágjunk magunknak. Egyfajta alkut kötöttünk a természettel: gyermekeinket nehéz ugyan fölnevelnünk, de az új tudás megszerzésének képessége hatalmasan fokozza az emberi faj fönnmaradásának esélyeit. Ezenfelül mi, emberek, létünk legutóbbi néhány tized százaléknyi időtartama során, nemcsak az extragenetikus, hanem az extraszomatikus tudást is felfedeztük: azt a testünkön kívül tárolt információt, amelynek legnevezetesebb példája az írás.

Forrás: Carl Sagan: Az éden Sárkányai c. könyv, Bevezetés

Nem értés szorongást szül

Egyre mélyebbre hatolva használjuk a világot, de egyre kevésbé értjük. Már régen nem tudjuk átlátni saját kultúránk teljességét. A nem értés szorongásokat szül, s a szorongásoktól mítoszok segítségével akarunk megszabadulni. Főként harsány eszmerendszereket és nagyhangú vezéreket mitizálunk. A politikai hatalom is azoknak a kezébe kerül, akik a legkönnyebben érthető és leghízelgőbb mítoszokat képesek adni a tömegnek. A mítosz igaznak tűnő, de mégis hamis magyarázat. Igen alkalmas arra, hogy időlegesen megnyugtassa az embert, a biztonság és a fölény illúzióját adja neki, felelőtlenül játsszon érzelmeivel, meggyőződésével.

Forrás: Popper Péter: A nem értés zűrzavara c. könyv ajánlójából

Elmebóklászás

Sokféle ötlet nyomakodik a figyelmemért, sürgős, de halasztható tennivalók, elkészítendő írások, barátok, ismerősök, határidők, ígéretek, emlékek. Nincsenek éles kontúrok, ködös kissé az egész, de a figyelmem kiemel egy-egy fontosabbnak tűnő valamit a gondolatok tömegéből, megnézem, átgondolom, fontolgatom, csakugyan olyan sürgős-e mint magát mutatni igyekszik, de eztán jön egy másik, tegnap is elfelejtettem, bosszantó, ma végzek vele.

Ismerős lehet ez a jelenség mindenkinek, a neurobiológia „mind wandering” néven emlegeti, ábrándozásnak, kalandozásnak lehetne fordítani, de én az elmebóklászást tartom a legmegfelelőbbnek. Az ige számtalan szinonimája is megerősít. Andalog, botorkál, kóvályog, mászkál, bolyong, ténfereg, csatangol, tekereg, sétafikál, kujtorog. Nekem valahogy az elme bóklászik, idekap, odakap, megáll és figyel valamire, aztán felismer egy fontosabbnak tartott szálat és azt követi. Az elme tudománya nagy jelentőséget tulajdonít ennek a képességünknek. Világosan kitűnik, hogy a tudatos, racionális gondolatok csupán parányi részét képezik az ember elmeműködésének. Hatalmas, a tudatalattival összefolyó gondolattömeg hullámzik, fénylik, halványul az ember elméjében. Sokkal kisebb a racionalitás szerepe, mint azt hinni szeretnénk. Emlékek, érzelmek, vágyak, apró elképzelések tolakodnak figyelmünkért, és tevékenységünkön csak nagyon konkrét cselekvés esetén lesz úrrá a racionalitás, amikor például szét kell valamit szedni, látjuk, itt egy csavar azt forgatni kell, azután a műanyag vacakot elfordítani, majd az egészet széthúzni, még mindig akad, mi a fene lehet vele?

Az elme bóklászik, válogat, szabad akaratot mímel, racionálisnak képzeli magát, pedig szertelen. Nekem egyre inkább úgy tetszik, hogy a kultúra egésze is az elméhez hasonlóan működik.

Forrás: Csányi Miklós: A globális elme c. írása