A növekedési pálya stabilitása

Bizonyos esetekben a gazdasági növekedés nemcsak a növekedési ütemre vonatkozó számszerű állandóságot, hanem egyfajta stabilitást is mutat. Jánossy Ferenc ezzel kapcsolatos klasszikus megfigyelése és elmélete szerint, ahogy azt A gazdasági fejlődés trendvonaláról című könyvében kifejtette, ha egy ország gazdaságát valamilyen külső hatás – háború vagy netán világválság – a korábbi állandó növekedési ütemű trendtől jelentősen eltéríti, akkor a hatás elmúltával a gazdaság növekedését kifejező görbe, mintha csak a keletkezett lemaradást igyekezne pótolni egészen addig a pillanatig, amíg el nem éri a korábbi trendvonal potenciális meghosszabbítását, a megszokottnál sokkal meredekebben emelkedik. Ezután viszont a növekedést kifejező görbe megtörik, mégpedig olyan élesen, mintha egy falba ütközne, és a termelési görbe olyan pályán halad tovább, amely a trendvonal válság előtti irányát követi. Eszerint a növekedési pályát ezekben az esetekben egyfajta stabilitás jellemzi, hiszen mint az egyszer meglökött inga is, visszatalál oda, ahol lett volna akkor is, ha a külső okok kiváltotta válság nem következik be.

A ma már rendelkezésünkre álló, akár egy évszázadot is meghaladó hosszúságú idősorok alapján kimutatható, hogy számos ország esetében az 1929–33-as világgazdasági válság, illetve a két világháború hatására kibillent gazdaságok előbb-utóbb csakugyan visszatértek saját évszázados trendjükhöz.

Ez alapján úgy gondolhatjuk, hogy a katasztrófák korának a két világháború és az 1929–33-as világválság által jellemzett időszaka eltérítette például Németország és az Egyesült Királyság gazdasági növekedését a hosszú távú trendtől. Az ezt követő, lényegében a hetvenes évek olajválságáig tartó aranykor pedig egy hosszú utolérési szakasznak tekinthető.

Forrás: A határok Átlépése c. könyv, Fokasz Nikosz: Rend, kreatív feszültség és innovációk komplex szociális rendszerekben c. tanulmány