Művészi kísérletezés

Kandel, a Nobel-díjas neurobiológus egy kultúrtörténeti könyvében felveti, hogy a modern festészet kísérletező korszakát a fényképezés indította el. A fényképezéstől kezdve az egyre hitelesebb festés zsákutcának bizonyult. A művészek elkezdtek kísérletezni a jelölővel, felbontották azt. De kísérleteztek a jelölttel is, például elemeire bontva az arcot vagy az azon megjelenő érzelmeket. Kandel és a szintén neurobiológus Zeki rámutatnak arra, hogy a modern tudományos látáskutatás a művészet nyomdokain haladt, amikor a tudósok magát a látást próbálták meg felbontani, nem csupán a látványt. A tudományos dekomponálás mintája a művészi dekompozíció volt. Zeki a dekomponált modern festményeket mint szuperingereket használja kísérleteiben (mondriánozásnak nevezi ezt az eljárást), hogy például a forma- és színfeldolgozás függetlenségét bemutassa.

Forrás: A határok Átlépése c. könyv, Pléh Csaba: A látvány egészlegessége és az izomorfizmus fogalma a pszichológia történetében c. tanulmány

Matematikai szépség

A matematikus, akár a festő vagy a költő, formát teremt. Ha az ő formái élnek tovább, annak az az oka, hogy gondolatokból épülnek fel. A festő az alakokat és a színeket önti formába, a költő a szavakat. A matematikus teremtette formáknak, hasonlóan a festő vagy a költő formáihoz, szépnek kell lenniük; a gondolatoknak, csakúgy, mint a színeknek vagy a szavaknak, összhangba kell rendeződniük. A szépség az első próba: a csúf matematika nem lehet maradandó. Nagyon nehéz volna pontosan meghatározni a matematikai szépség mibenlétét, de ez ugyanígy áll bármifajta szépségre – nem feltétlenül tudjuk, mitől találunk szépnek egy verset, de ez nem gátol bennünket abban, hogy ráismerjünk, ha ilyent olvasunk.

Forrás: G. H. Hardy: Egy matematikus védőbeszéde