A matematikus, akár a festő vagy a költő, formát teremt. Ha az ő formái élnek tovább, annak az az oka, hogy gondolatokból épülnek fel. A festő az alakokat és a színeket önti formába, a költő a szavakat. A matematikus teremtette formáknak, hasonlóan a festő vagy a költő formáihoz, szépnek kell lenniük; a gondolatoknak, csakúgy, mint a színeknek vagy a szavaknak, összhangba kell rendeződniük. A szépség az első próba: a csúf matematika nem lehet maradandó. Nagyon nehéz volna pontosan meghatározni a matematikai szépség mibenlétét, de ez ugyanígy áll bármifajta szépségre – nem feltétlenül tudjuk, mitől találunk szépnek egy verset, de ez nem gátol bennünket abban, hogy ráismerjünk, ha ilyent olvasunk.
Forrás: G. H. Hardy: Egy matematikus védőbeszéde
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése