Tudatos szabadság

A tudatosság a szabadság alapja: minél tudatosabb az ember, minél inkább jelen van, annál szabadabb. Ahogy egy ősi keleti mondás tartja: „Nem az az igazi istenhívő, aki krumplipucolás közben is Istenre gondol, hanem az, aki krumplipucolás közben a krumplipucolásra gondol.” A tudatosság tehát a tett és a tudat egységét jelenti. A szabadság titka az „itt és most”-ban rejlik, amikor az ember nem rágódik a múlton és nem fél a jövőtől. A múlt és a jövő rabságából a jelen pillanat tudatossága szabadít fel.

Forrás: Váradi Tibor: Szellemtudomány – Az ember és a létezés titkai c. könyv, Beavatás és előfeltételei a tudati lélek korában c. fejezet

Modern hit és imádat

Állítom: az ökológiai katasztrófa csupán tünete a modern ipari civilizáció válságának. Nem a környezetünkkel, a tudásunkkal lehet valami baj: a jóról és rosszról alkotott fogalmainkkal. Ahogyan őseink a természet vak erőit rettegték és imádták, úgy féljük és tiszteljük mi, ma élő emberek, a tudományos-technológiai haladás által ránk szabadított vak erőket. Hiszünk a megmásíthatatlan gazdasági szükségszerűségben, ahogy a régi görögök hittek a végzet hatalmában. Gazdálkodásnak az utódaink örökségével űzött lelkiismeretlen pazarlást nevezzük, jólétnek pedig azt az állapotot, amikor létforrásainkat a legnagyobb tömegben és a legsebesebben változtatjuk át hulladékká. És: szabadságnak nevezzük a függőséget a technológia szolgáltatásaitól, amelyek az emberi képességek és az emberi kiválóság helyébe lépnek.

Forrás: Klímaváltozás és Magyarország c. kötet, Lányi András: Hét remek kifogás, miért ne tegyünk semmit a klímakatasztrófa ellen c. írás

Az igazi tudós

A tudomány, ahogy művelője előtt feltárul, alázatra nevel. Aki tud, az tudja igazán, hogy mennyire nem tud. Az igazi tudós egész életében reménytelenül őrlődik ötletei bősége és az ötletek megvalósítására rendelkezésre álló idő szűkössége között, és tökéletesen tisztában van minden megállapításának gyengeségével, korlátozottságával és ideiglenességével. Ezzel az alapállással kevéssé fér meg a töretlen, karcolásmentes önbizalom. Mernünk kell tanulni, mernünk kell nemtudásunkat beismerni, mernünk kell sutba dobni az addig ismert elveket, és mernünk kell ragaszkodni hozzájuk. Kezdeményeznünk kell, de ismernünk kell a befogadás, a passzív figyelem, a kivárás, a türelem erényeit. Élnünk kell a tudomány hihetetlenül nagy szabadságával, de képesnek kell lennünk arra, hogy korlátozzuk magunkat. Meg kell tanulnunk hallgatni az intuíciónkra, fel kell erősítenünk a bennünk rejtőző belső hangot, de mernünk kell ellentmondani neki, és a logika rendjébe szorítani. Ha a tudós Emberként megállja a helyét, tudósnak sem lesz utolsó.

Forrás: Csermely Péter, Gergely Pál, Koltay Tibor, Tóth János: Kutatás és közlés a természettudományokban c. könyv, Milyen a jó tudós? c. fejezet