A földi élet példája alapján megítélve kijelenthetjük, hogy semmiféle nagy léptékű technikai civilizáció sem fejlődhet ki, amíg nem jönnek létre hatalmas fosszilis tüzelőanyag-készletek a bolygó kérgében. Nem véletlen, hogy civilizációnk először a világnak azon a részén fejlődött ki, ahol a felszín közelében könnyen hozzáférhetők voltak a szénkészletek, továbbá a vas és a réz érceit könnyen, akár egy szarvas agancsából készített csákánnyal ki lehetett bányászni. Évmilliárdokba telt azonban, mire a tektonikus tevékenység lerakta és a rétegek torzulása a felszín közelébe hozta ezeket az érceket, az eróziónak köszönhetően pedig végül a felszínre kerültek. Szénkészleteink, amelyekre a szó szoros értelmében az egész technikai civilizációnk épült, nagyrészt 360-280 millió évvel ezelőtt a találóan karbonnak nevezett földtörténeti időszak hűvös, mocsaras környezetében rakódtak le. Ha ezek a környezeti feltételek nem álltak volna fenn sok tízmillió éven keresztül, akkor vajon kifejlődhetett volna egy technikai civilizáció a Földön? A karbon időszak végén képződtek az ugyancsak nagyon fontos kőolajkészleteink. A könnyen hozzáférhető kőolaj jelentette a XX. században a technikai civilizáció szédítő sebességű fejlődésének az alapját.
Mindezek az erőforrások azonban drámai módon kimerültek. Továbbra is nagy mennyiségben tudjuk kitermelni az érceket, a szenet és a kőolajat, de ehhez kidolgozott technológiára, fémekre és fosszilis üzemanyagokra van szükségünk. Nincs erre jobb példa, mint a nyílt tengeren épített fúrószigetek az Északi-tengeren és a Mexikói-öbölben. Ha valamilyen katasztrófa folytán az egész emberiségből csak a létéért kőkorszaki szinten küzdő maroknyi csoport maradna meg, vagy ha a katasztrófa teljesen eltörölne bennünket a Föld színéről, és valamelyik másik fajnál fejlődne ki az intelligencia, akkor ezek az erőforrások természetesen továbbra is a helyükön maradnának. Az új civilizációnak azonban nem lennének eszközei, anyagai és nem lennének üzemanyagai a gépek működtetéséhez és így a nyersanyagok megszerzéséhez.
Egy a Földhöz hasonló bolygón az életnek csak egyetlen dobása van a technika kifejlesztésére – ezzel a dobással viszont kimerítettük a könnyen hozzáférhető energiaforrásokat és nyersanyagokat. Ha elpusztítjuk magunkat, akkor a következő intelligens fajnak, ha egyáltalán lesz olyan, nem lesznek meg a technikai fejlődés útján való elinduláshoz szükséges nyersanyagai. Nincs tehát második dobás!
Forrás: John Gribbin: Egyedül vagyunk! c. könyv, 8. fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése