Kétségkívül vannak összeesküvések a kapitalizmusban, de az igazi problémát az azokat lehetővé tévő mélystruktúrák jelentik. Komolyan azt gondolja valaki, hogy megoldaná a problémákat, ha varázsütésre lecserélhetnénk az összes bankárt és menedzsert „jó emberekre”? Nem kérdés, hogy a rendszer anomáliáit a struktúra hozza létre és termeli újra mindaddig, amíg az emberek cserélődnek a struktúra helyett.
Sokan kerülnek be olyan ábrándos ambíciókkal a menedzsmentbe, hogy ők – az egyének – majd képesek lesznek megváltoztatni a rendszert, hogy ők nem teszik majd ugyanazt, amit a menedzsereik tettek velük, hogy mostantól minden másként lesz, hogy aztán lassan, de biztosan belekövüljenek a hatalom hálózataiba. A struktúra itt válik kézzelfoghatóvá: szabályosan végig lehet nézni, ahogy fokozatosan átveszi a hatalmat a személyiség fölött, hallani, ahogy rajta keresztül beszélni kezd.
Ezért kell ellenállnunk az etika kísértésének, amelynek a kapitalizmusban az a funkciója, hogy a felelősség mindig a „deviáns” egyénekre háruljon, akik kihasználják a rendszert, míg maga a rendszer, amely nem értelmezhető az individuális etika keretei között, sértetlen marad. Ez a taktika, ha aszükség éppen úgy kívánja, fordítva is működik: amikor lehetőség lenne megbüntetni a vállalatok felső rétegéhez tartozókat, a struktúra hirtelen (nyíltan vagy hallgatólagosan) hivatkozási alappá válik. A visszaélések és attrocitások egyszeriben annyira rendszerszintűnek ítéltetnek, hogy azokért egyetlen személyt sem lehet felelőssé tenni.
Az, hogy a következményekért csak személyek vonhatók felelősségre, míg az okok korporálisak és strukturálisak, nem puszta retorikai fogás, hogy a bűnösök széttárhassák a kezüket. Az apória nagyon is valódi, és a kapitalizmus alapvető hiányosságára mutat rá: ki vagy mi képes személytelen struktúrákat szabályozni? Hogyan lehet megbüntetni egy vállalatot? Míg a vállalat kétségkívül egy entitás, hovatovább jogi személy, emberi természetet nyomokban sem tartalmaz, így hiába is próbálják kiterjeszteni rá a felelős egyénekre épülő jogrendet és etikát.
Forrás: Mark Fisher: Kapitalista realizmus - Nincs alternatíva? c. könyv, Nincs központ c. fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése