Lehetetlenség úgy merengeni az univerzum végéről, hogy közben nem gondolunk arra is, mit jelent mindez az emberiségre nézve. Egy véges idővonalon kell lennie egy pontnak, ahol a mi fajunk története és minden, amit hátrahagy még, egyszerűen véget ér. Bárhogy is próbáljuk a saját halálunkat azáltal elfogadni, hogy hiszen annyi mindent hátrahagytunk az utókornak (talán a gyermekeinket, munkánkat, vagy valamit, amivel a világot jobbá tettük), még ez a hagyaték sem éleheti túl a végső pusztulást. Kozmikus szempontból egyszer csak eljön a pont, hogy az életünk, az, hogy valaha is éltünk, semmit sem jelent már. Az univerzum valószínűleg átalakul egy hideg, sötét, üres kozmosszá, ahol minden, amit valaha tettünk, a semmivé lesz. Hogyan hat ez ránk ma?
Hiranya Peiris szava erre az érzésre a szomorúság: Végtelenül elszomorító. Nem is tudom mi mást monhatnék róla. Az előadásaimon, amikor az univerzum végéről beszélek, néha elsírják magukat az emberek.
Forrás: Katie Mack: A mindenség vége c. könyv, Epilógus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése